Kalandok Bernivel

 /Szemelvények egy család életéből/

     Ez az egész hogyan kezdődött? Ültünk a nappaliban, a férjem nézte a TV-t. Én lelkesen böngésztem az első Kutya újságot, amit annak tiszteletére vásároltam, hogy hamarosan családi házba költözünk.

     "Milyet is vegyek ?"- dünnyögtem magamban, miközben apa morgott:"De jó neked! A házat se tudjuk kifizetni, neked meg az a legnagyobb problémád, hogy milyen kutyád legyen!"

     A következő kép a költözés után egy héttel, egy augusztusi reggelen:

          "-Én most megyek...

           -Hová?

           -Hát kutyáért.../csönd!/

           -Aztán milyen fajta lesz?

           -Vizsla! /határozott válasz/"

...És azon a napon minden megváltozott...A vizsla egy "kissé" átalakult, mivel megláttam Alidát. Azonnal beleszerettem, kikaptam egy csomagtartóból, és indultam is haza. Az úton a húgom olvasta fel a "használati utasítást", amit szerencsére kaptunk a kutyus mellé. Az autóban döbbentem rá, hogy azt sem tudom, mit eszik egy kiskutya. "Ígéretes gazda!"-mondanám a mai fejemmel.

    Kissé szorongva léptem be a kapun, Alit letettem a teraszon, majd beosontam a konyhába. Bőszen dicsértem a férjem főztjét, amit az én "túrám" alatt készített, és vártam a vihart...És a percek múltak....5  perc...7 perc...10 perc... De furcsa hangok jönnek a teraszról!...Mi történik odakinn?...Csendesen odaléptem az ajtóhoz és kilestem...GYŐZELEM!...Vili négykézlábra ereszkedve "gügyögött" a kutyának, mint annak idején a gyerekeinek! Ő is  "elveszett"!

    Alida pillanatok alatt beépült a családunkba, ő lett a negyedik "gyerekünk", az összes örömmel és aggódással együtt, ahogy ez már "dukál". Ha beteg volt, természetesen hétvégén tört ki rajta, hogy minél nehezebb legyen orvost keríteni, ha valahol meg akartunk "jelenni" vele, belefeküdt a sárba, vagy valami förtelmesen bűzös dologba.

    A jólneveltség érdekében 7 hónaposan iratkoztunk be az iskolába, 11 hónaposan korengedménnyel "E" vizsgát tettünk, majd bekerültünk egy csapatba, amelyik rendszeresen járt kutyabemutatót tartani. Az igazsághoz tartozik, hogy nem a példás viselkedésünkkel arattunk sikereket. Alida /és természetesen a gazdája/ lett a bemutatók bohóca. Rendszeresen "külön műsort" adtunk a tisztelt publikumnak. Pl.: Alida a "feküdj!" parancsnak mindig engedelmeskedett, de hanyatt /!/, az "akadály hopp" jelszót csak akkor ismerte, ha én is ugrottam, és a kúszás is természetesen sokkal kényelmesebb volt a gazdi hátán...

   Aztán tavasszal észrevettük, hogy Ali barátnője, Lizike igen terjedelmes pocakot eresztett. "Kiscicánk lesz"- állapította meg a kisfiam, de arra egyikünk se számított, hogy "nyilvános" ellés elé nézünk. Lizike, amikor eljött az ideje, beköltözött Ali ágyába, és ott szülte meg kicsinyeit. Az egész család asszisztált, még Alida is lelkesen nyögött, hogy segítsen neki. Ilyen lelkiismeretes "szülésznő és baby-sitter" bizony sok elkélne az emberek között is! Ha a cicamama elment sétálni, Ali odaült a picikhez és el sem mozdult onnan, amíg Lizi vissza nem tért.

   "Biztosan jó anya lenne belőle is"- indult meg a vezérhangya bennem. "Mi lenne ha tenyésztenénk? Vegyünk még egy kiskutyát!" 

Még azon a nyáron megérkezett hozzánk Panka. Alida rendkívül megörült az új pajtásnak, és mindenben igazodott hozzá. Ismét kölyök lett belőle...

   Ezután együtt ástak új meg új bombatölcséreket a körtefa alá, ketten rohantak felém, amikor hazaértem valahonnan, ily módon már nem kettő, hanem négy tappancs díszelgett a ruháimon.

   Pankáról hamarosan kiderült, hogy egyik őse valószínűleg "hegyikecske" lehetett, mert minden létező dologra felmászott: asztalra, székre, létrára, és természetesen többször járt látogatóban a szomszédoknál, persze a kerítésen keresztül.

  Az egyik ilyen "kirándulása" elég nagy felfordulást okozott. A szokásos útvonaláról letért, és a kerítés tetején billegve ráesett a mellettünk élő gyanútlan rottweiler fejére, aki ezt egy "kissé" zokon vette, és kapásból büntető akcióba kezdett.

   Ekkor én előadtam az "őrült kutyás nő" című műsorszámomat, így rövid idõ alatt megtelt az utca "szurkolókkal". Mindenkinek volt valami ötlete a helyzet megoldására, csak éppen senki nem mert beleavatkozni az eseményekbe. Hál' Istennek "Arnó úr" végül is megkegyelmezett az amúgy szemrevaló kislánynak, és eleresztette. Panka érdekes módon ekkor hazatalált a kapun keresztül is.

   A következő tavasz a nagy várakozás jegyében telt el. Alidának párt kell választani, elő a szakirodalmat! "Esti mese következik: felolvasok nektek a Kutyaszülészet című könyvből." Neeeee!  "Jó, akkor a Kutyagenetikát fogjuk tanulmányozni." Ha nem is szó szerint, de így történt, hogy túlestünk az első randin, és két hónap múlva eljött az igazi nagy esemény.

   Kéztördelés... Jaj, mit tegyek?... Futkosás...Úristen, ez már a hetedik, és még mindig van benne!...Vége!... Hányan is vannak? 6 fiú és 4 lány! És most megint ugyanott tartunk, ahol az elején kezdtük! "Mit eszik egy ilyen kicsi kutya?" Hiszen ennyi kölyköt az anya egyedül nem bír felnevelni! Csak nyugodtan! Hiszen van három gyerekem, ez sem lehet nehezebb! Hol vannak a cumisüvegek?

   Aztán tényleg szépen megoldódott minden. A kicsik felcseperedtek és "kiröpültek". Mindegyiket szépen sorban megsirattuk, de boldogok vagyunk, mert mindannyian olyan "ígéretes gazdihoz" kerültek, mint amilyenek mi voltunk.

Jelenleg:

hat szukánk van,közülük négy már saját tenyésztésû (Alexa, Dorka, és Hanna, Rozi),valamin Maglód-falvi Petra, aki már elmúlt 10 éves, és Ördöghegyi-berni Heni, aki az ősszel elhunyt kanunk, Oliver lánya.

A tudományos ismereteket is figyelembe véve alakítottuk ki a tenyésztéshez szükséges, lehetőségeinkhez képest ideális feltételeket.

Házunk alagsorából kb. 80 m² a kutyák rendelkezésére áll, itt van a szülőszoba is (25 m²), fűthető, minden szükséges felszereléssel ellátva.

Eredményeink:

Tenyészetünk bár még fiatal, úgy érzem szép sikereket ért el. 2003.-ban  megkaptuk a "Bronzkoszorús Mestertenyészet" címet. Nagyon gondosan választjuk ki a szukáinkhoz a megfelelő párt, ügyelve arra, hogy minimálisra csökkentsük az esetleges hibákat. Szeretnénk, ha a kezünk alól egészséges, a fajtajelleget őrző, és jól szocializált kutyák kerülnének ki.

A kölykök gazdáival tartjuk a kapcsolatot, nyomon követjük a kicsik sorsát, és ha szükséges mindenben a gazdik segítségére vagyunk. Talán ennek is köszönhető, hogy a bernis rendezvényeken és a kiállításokon is fel-feltűnnek a "Venyim Gyöngyék".

Néhány eredmény a kezdetekből, amire büszkék vagyunk: